Na, csak eljutottam ide is :D

Szombaton írtam utoljára a képzésről, azóta rendben haza is értünk, sőt túl vagyok a Freestyle versenyen is :D Nade, mindent csak szép sorban :)

Szombaton kitaláltuk, hogy már nem veszünk több kaját, így a maradék tejekhez vettünk lisztet, és tádáááá, palacsinta :) Vasárnap reggel sütöttem le őket, kb a végére is értem, mire belejöttem az ismeretlen serpenyőbe, ls általam is szépnek látott darabok kerültek ki a kezeim közül. Persze igazából mindegy volt a külsejük, hiszen a töltelék úgyis eltakarta, de azért már mégis, nahh :)
Jó is volt, hogy jó sok készült (3l tejből :D), mert így jó magyar módra csomagoltunk a hazaútra is belőle :) Nem tudtuk, hogy mi hogy lesz vasárnap és hétfőn, így tökéletes biztonsági tartalék lett belőle.

Még korábban elhatároztam, hogy a tengerből valamennyit hazahozok magammal, így vasárnap reggel ezerrel hajat mostam, majd levetődtem a partra. Íriszék még bőven szunyáltak, az indulásig is volt még bő másfél órám, úgyhogy rászántam az időt az ázásra. Még szombat este, kalandos körülmények között sikeresen összecsomagoltunk mindent, így már azzal se volt gondom, csak a maradékokat kellett valahogy belepasszírozni a táskámba.

Annyira fura, hogy mindig úgy gondoltam, nekem nem kell a tenger, csak a hegyek, persze víz legyen… Nos, a hegyek azért még mindig előnyben vannak, de ha az a tengerpart homokos, lehet oda csábulnék… Imádtam a színeket, azt, hogy a vízből a hósipkás csúcsokat leshettem, a másik oldalon pedig a végtelen víz és égbolt látványa fogadott… Hülyeség, hiszen eddig minden hazaérkezésemnél megnyugodtam, hogy dejó, újra itthon, most a tengerhez húz vissza a szívem, és nincs az a nyugodtság, ami eddig mindig megvolt. Persze az egyik felem örül, a másik pedig mindent hagyna itt, és menne vissza.
Nem Görögország volt az, ami megfogott, hiszen az egy hét alatt az idióta görög esten kívül nem találkoztam igazán görögökkel, ugyi az Olimposzon se voltam… De az az időjárás, a hőmérséklet, a SZÉL, a nap, a víz… Áááá, akarom :D
Szombat este, amikor az utsó beszerző körútunkra mentünk a csajokkal, az egyik boltban az egyik eladócsajnak volt egy mondata: egyszer Leptokaria, mindig Leptokaria. Lehet, hogy van benne valami. Ugyanis ha valaki itt találkozik ezzel az élménnyel először, vissza szeretne majd jönni… Ahogy én is :)

Tesszalonikiben a reptér nem mutatkozott be nekünk igazán, amikor megérkeztünk, hazautazáskor viszont annál viccesebb arcát mutatta :D Nincs külön rész a becsekkoltaknak, mindenki egy légtérben lődörög, a boltok egy része is ott van… Olyan balkános, nahh, minden rosszindulat nélkül. A belső részen azért van gyutifrí, rá is szabadultunk, Tibének akartam hozni úzós cukorkát… A válogatással semmi gond nem is volt, de aztán jött a vicces rész: a sorbanállás :D Nem gondoltam, hogy fél óráig hiába állunk majd sorban, pedig így volt :D Már csak ketten voltak előttünk, amikor hallottuk, hogy mondják be a nevünket. Először nem érdekelt, mondván ez még csak az utsó előtti-előtti figyelmeztetés, meg egyébként is, csak két ember, de aztán egyre izgibb lett a dolog. A kasszánál lévő pasi vett valami csokit, amiből csak fejenként 1et lehetett volna, és nem tudták, mi legyen a plusz egy darabbal. Már többen is segítettek a kasszásnak kitalálni a megoldást, cserébe a sor nem haladt. Persze mondták a nevünket mégegyszer. Kezemben a hülye cukorkával ott álltam, és bámultam Íriszt, hogy mi legyen. Nekem sem lehetett kevésbé kétségbeesett fejem, mint neki, így aztán, amikor jött a köv felszólítás, a csokikat-cukrokat-mifenéket leszórtuk a kosárba, oszt röhögve futottunk a kapu felé :D Ott örültek nekünk, annyira, hogy majdnem nem ellenőrizték a beszállókártyánkat :D Aztán persze utánunk jöttek, mi meg viháncolva adtuk oda a cetliket (igen, ezek azok voltak), aztán tovább nyihegve pattantunk fel a buszra, ami vitt minket a gép felé. Aztán persze arcunkra fagyott a mosoly, mert az egyik szlovák csaj, aki mögöttünk állt a sorban, bizony nem robogott velünk együtt… Találgattuk, mi lesz majd vele, de aztán végül az utsók között ő is felkerült a gépre, nem hagytuk ott. Beszélgettük, hogy vajh ha mi nem állunk ki a sorból, hanem kifizetjük a cuccokat, vajh így is felkerültünk volna a gépre? Naná, hogy nem :D Belenyugodtunk, hogy ennek így kellett lennie, ajándék nyalánkságok nélkül kellett hazajönnünk :D

A repülőút szép volt, jó volt, szép leszállással, negatív G-k nélkül (ezúton is sok csók a pilótának a kíméletes ereszkedésért), Prága pedig szürke a tengerparthoz képest :( Persze örültem már, hiszen tudtam, hogy hamarosan újra látom T-t, de ugyanakkor szívem szerint vissza is fordultam volna…

Este volt még egy kis biznisztalk Prágában a tanfolyam szervezőjével, mindenki legnagyobb megelégedettségére, és otthagytam a Freestyle versenymunkámat is, hogy eljuttassák a csütörtöki nemzetközi versenyre. Fogalmam sem volt, melyik kategóriában indulok majd, hiszen van már nemzetközi helyezésem, meg országos első helyem is, így kicsit aggódtam, hogy a sok orosz közt megállom-e majd a helyem (valami 18 pályamunkát küldtek csak az oroszok). Az egyik zsűritaggal tudtam beszélni a verseny után, tőle tudtam meg, hogy végül a master kategóriában indultam, és azt is, hogy enyém lett a legjobbnak ítélt munka. Igazából olyan gyorsan pörögtek ezek az események, hogy fel sem tudom fogni, hogy van egy nemzetközi első helyem :D Pedig már nálam van a kupa és az oklevél is :D

Az elmúlt hét elég zsúfolt volt, be kellett hoznom a kihagyott egy hetet, így itthon igazán semmi olyan nem történt, ami említést érdemelne. Illetve egy igen, de babonás vagyok, szal erről majd pár hónap múlva csak :D