Egy újabb hét
Ahogy közeleg a görögországi utam, egyre izgatottabb vagyok. Ugyanis (szégyen, vagy sem) de sosem jártam még Görögországban… Repülőn meg vagy 12 éve nem ültem… :D
Ami tuti, hogy bőröndöt cipeljen a faxom, T bazinagy hátizsákjával megyek. Tény, nem valami csinoska nőies darab, de sokkal könnyebb cigölni, mint a kis utazóstáskámat, és hát kb 3szor annyi cucc fér bele…
Mostanában soksok virágot gyártottam, és ahogy elnézem őket így együtt egy kupacban, rá kell jönnöm, hogy setét a lelkem :D Valahogy hirtelen sok sötét virág lett :) Burgundi, fekete, antracit, és bár a közepük csillog-villog, valahogy olyan komor hangulatúak… Lehet, csak az anyagválasztássak van bajom, vagy az, hoyg túl sok van egy kupacban belőle, de most van az a fázis, hogy nem tetszenek. Komolyan… Aki ismer, az tudja, hogy nem az a típus vagyok, aki ezt azért mondja, hogy akkor most majd jól sajnálgatnak, meg ajnároznak majd engem, hogy jajj cukika, miért mondasz ilyet, hiszen ezek széééééépikéééééék, annyira ügyibügyi vaaaagy… Blehhh. Szal aki ismer, az tudja, hogy ezt most azért írom, mert így érzem. ÉS ha így érzem, valszeg így is van :D Körömből sem engedek el olyat, amivel nem vagyok legalább 90%osan elégedett, hisz ha nekem nem tetszik, miért várom el, hogy visszajöjjön az, aki kapta? Tudom, ez fura… Hiszen sok olyat ismerek (direkt nem szakembert írok), akinek nem a minőség számít, hanem a minél több nyereség…
Hiába nahh, én ezt nem tudnám… Nem vagyok a futószalag híve…
T egyébként Kínában teljesen jól van, bár azon túl, hogy felkel, szkájpolunk, reggelizik, dolgozik, ebédel, dolgozik, vacsorázik, kicsit játszik a gépen, nem sok mindent csinál. Baromi melege van, izzad mint állat (persze, monszun van arrafele lassan, napi 10szer fürdene, ha tehetné), viszont finomakat eszik. A legközelebbi Pandapark is vagy 100km-re van, szal nem fog egy fotó erejéig átruccanni, csak a kedvemért… Mondjuk negyvenegynéhány fokban nekem se lenne…
Próbáltam képeket keresni Mianjangról, de nem sok sikerrel jártam… T aszondja, kurva sokan vannak, baromi nagy a város, és kicsik a népek, kb a válláig érnek. Aki a legmagasabb volt, az is vagy 1 fejjel kisebb nála :D Óriás a pici szívem :D
Összerendeztem a fülbevalóimat is, és van jópár, amitől megválnék majd… Lassan csak ki kell raknom az eladó táblát :)
Megint újabb hét…
Túléltük az esküvőt :)
Ágiék szépek voltak, a kaja nagyon jó volt, és lámpásokat is eregettünk :) A násznép majdnem felgyújtott 2 fát, de végülis a lámpások bizonyultak okosabbnak, és nem lett baleset :D
Fotót persze nem csináltam annyit, amennyit szerettem volna, pl a repülő lámpásokról simán kellett volna… De hogy tudjam szemléltetni a képet, ami a retinámra égett kb örökre, kerestem a neten egy olyat, ami a mi eregetésünk hangulatát is visszaadja:

Fotó: blog.benkefilm.hu
Az esküvőre rávettem magam végre 3D szempillára. És nem, nem magamnak csináltam ezúttal :D Az egyik modellem, Andi szemén láttam múltkor gyönyörűt, már akkor elkértem a lányzó számát… Aztán valahogy elmaradt… Mivel az én időbeosztásom igen feszes, pont az a típusú vendég vagyok, akit én is utálok :D A “mostvanidőm-mostakaromésazonnal” habitusommal viszont inkább neki sem állok bejelentkezni :D De mivel Bea hirdetett kuponos oldalon, gyorsan vettem is kupont, és jóóóól fel is használtam, nehogy meggondoljam magam. Kiérdeklődtem a csajszit, azért nem nullszaldós így a dolog, bár a munkadíja rendesen csökkentett. Ezektől a kuponos oldalaktól azért is irtózom (bár nem ez a jó szó rá), mert egy ekkora kedvezmény inkább az ingyenélőket vonza, nem azt a réteget, aki utána a teljes árat is ki fogja fizetni… Legalábbis nekem ez volt a tapasztalatom… Amikor frissen kijöttem a suliból, és a zselés körmök még nem mentek úgy, ahogy én szerettem volna, sokat dolgoztam modellen. Nos, azok közül ma senki nem a vendégem :D Szóval egy kupon szerintem bőven elég, mert így valóban kicsit kevesebb anyagi ráfordítással ki tudjuk próbálni a dolgot, de ha tetszik, akkor utána igenis teljes árat fizessünk!

Szerintem Beát a fészkelődésemmel az őrületbe kergettem… Úgy tűnik, ahogy egyre idősebb vagyok, egyre kevésbé bírok nyugton maradni, most is kb 3/4 óra múlva már minden bajom volt :D De azért megérte, gyönyörű pillákat kaptam! Legközelebb viszem magammal a lilákat is, nehogymár sima snassz fekete pilláim legyenek :D
Készen lett a tatyóm is a ruhához, minden belefért :D Még a fényképezőgépem is :D Ahogy feltettem FBre a képet, úgy tűnik, még igény is lenne ilyen szütyőkre. Asszem elgondolkodom a dolgon… A virágok egyébként a ruha anyagából készültek, a rózsaszín tüllszerű pedig ikeás lapfüggöny :D

Vasárnap T felrongyolt dolgozni, aztán megakadt, mert áramos karbantartás volt az üzemben, úgyhogy felkeltett, és reggel 8kor már a reptér melletti kávézós mekiben ültünk :D Igen, tudom, fúj-fúj fastfood. De pl a baconös tósztjukat nagyon szeretem. A fánkjuk pedig a réééégi Donkin’ Donouts-ra emlékeztet… Hajajjj :D Emellé egy fél literes Latte, és szépen indul a napom!
És ami még fontos dolog történt: 2 újabb egérbaba született :D A nagy tülekedésben véletlen az egyik kicsit kitúrták az odúból, így derült ki. Szerintem szombat éjjel születhettek! Ja, és nem ám valami sima egerünk van ám :) Egyiptomi tüskés egér a becsületes fajtája, a hátukon egy foltban a szőrük hosszabb és sprődebb, és olyasmi tüskékbe áll össze, mint a süniké. De nem szúr egyébként :) Berakok pár videót, hogy legyen elképzelés róluk :)
A minőségért bocsi, elég szemcsés a kép, de ennyit bír a telefonom…
A heti project pedig: tip-box tervek méretarányos csökkentése, és a tipek ívéhez való torzítás. Aug 28og van időm :) És csak meg kéne már csinálni azt a fülbevalót is…
Ma hétfő van :D
Elmaradt a heti terv a hirtelen reggeli készülődés közben :) Aztán tegnap is inkább alkottam, írni nem volt kedvem…
Jelentem kész a ruhám, gyönyöráséges lett, T is elégedett velem, aszondta, mehetek így az esküvőre vele :D
Magassarkúval és lapossal is tökkkkéletes!
A ruha egyik anyagából készítettünk kis szütyőt is, telefonoknak, kulcsnak, papíroknak, hogy T zsebe ne legyen kitömve, meg én se valami hobózsákkal érkezzek :) Még virágokat kell gyártanom rá, holnap délután meg is történik. Nagyon akartam magamnak valami fullos körmöt csinálni, de semmi kedvem hozzá… Úgyhogy inkább lesz mini, testszínűre kilakkozva oszt csáááá :D Úgyis a lábamon is nude van, legalább passzolni fog. Valami anyag úgyis kicsapta megint a kezem, és ugyan már csak kicsit foszlik a bőröm, de nem épp a legszebb látvány. Pedig már gumikesztyűben reszelek :(
Múlt héten sikeresen vettem 3 melltartót is, aki ismer, az tudja, hogy az én méreteimmel és elvárásaimmal ez komoly kihívás :D Mindenesetre akinek gondja van, hogy a D kosár a legnagyobb az üzletekben, az látogasson el a Sugárba, az Aranypókba :) Még H kosaras is volt, színes, fiatalos, szexis fazonban :D Kezdtem úgy érezni, hogy az én 95F-es méretem nem is olyan nagy :D Próbáltam G kosarast is :D És nagy volt rám :DDDDD
Pénteken aztán levonatoztam Szolnokig, T értem jött, és lent aludtunk a telken… (T a hetet lent töltötte, a mázlista)
Csináltunk szabadtűz fölött gombás-mustáros-fűszeres husit rízzsel, háááát… Biztos nem azért volt ilyen finom, mert telek, meg tűz, meg annak a füstje… :D Vasárnap este ettük meg a maradékát, és elkezdtünk picsogni, hogy le akarunk menni a telekre :D Mint két gyerek :D
Kicsinek mindig utáltam a telken, mert nem volt mit csinálni ott, így felnőttként viszont imádom… Persze csak akkor, ha az eszetlen szomszédok nincsenek lent :) Hát most nem voltak, jó lett volna tovább maradni…
Ma még élvezkedős napom van (fürdés-fodrász), holnap meg pénteken kőkemény meló, aztán szombaton esküvő. Most úgy vagyok vele, hogy hülye vagyok, hogy ennyire feltöltöttem az időpontjaim, de persze a zsé jó lesz, kell a menyaszörnytáncra :D Na jó, nem is annyira szörny a menya :D
Earthshippel kapcsolatban basszus bárkit megkerestem, baszik válaszolni… lehet, telefonálgatnom kéne már rögtön az első körben?
Ami tuti, az az, hogy elvileg így kéne kinéznie a forgatókönyvnek: Kiválasztjuk, hol szeretnénk telket. A helyi építésügyi hivatalba betipegünk, megkérdezzük, kit ajánlanak építészt. Ők ajánlanak valakit, az illetővel megküzdünk a házzal kapcsolatban, aztán elkezdünk tényleg telket keresni, nem csak nagyjából. Mondjuk nem félek, mert eddig is sok olyan telek volt, ami árban és méretben is megfelelne nekünk, ezután is lesznek :) Erre a tortúrára mondjuk rászánunk 2 évet, addig gyűlik a pénzünk is legalább. Ha jövő tavasszal kifizetjük a kocsit, akkor az azt jelenti, hogy 2 és fél év múlva már lesz telkünk, olyan, amire Earthshipet lehet építeni :) Vagy legalábbis Earthship jellegű házat. Azon a nyáron el is tudjuk kezdeni az építkezést, mert szééép, szááááraz, napos idő lesz (mert én aszondom), és év végére olyan állapotban lesz, hogy egy szobát akár lakhatóvá is tudunk tenni :D Nos, így képzelem én az ES-ünk jövőjét :D Azt már elfogadtuk, hogy más nem akar ebben a projektben részt venni, sőt, hiába mondják magukat segítőkész, érdeklődő fajtának, kamu az egész, és nekünk kell majd átverekedni a hivatalokon a dolgot egyedül. Jó esetben haladó szellemű építészünk lesz, akivel könnyedén megértjük majd egymást, és könnyen tudunk majd együtt dolgozni. Az építés miatt nem aggódom, elég nagy szubkultúrája van az Earthshipeknek már Európában is, lesz, aki jön kalákázni, tervben van, hogy mi is megyünk valahova :) Bárcsak ott tartanánk már :D
Újabb hét
Annyira jó volt a hétvégén a telken… Egy darabig :) Aztán az este már viccesbb volt, amikor szomszédék már csúnyán berúgtak, fura zenéket játszottak, mi több, még énekelték is őket :D Blehhh…
Persze annyira nem vették el a lelki nyugalmunkat, nem feltétlen akartunk mi aludni egész éjjel :D
Aztán reggel, amikor pakolniuk kellett, vigyorogva néztük végig a szenvedésüket :D Nagyon szar volt a másnap :D
Késő este jöttünk haza, egyikünknek sem volt kedve otthagynia csendet, a vizet, a napsütést, a békakuruttyolást, a madarak csipmorgását…. Jajj, a telek nagyon jó ES-hely lenne…
Úgy tűnik, nagyjából meg is van a végleges alaprajz, elég sokat beszélgettünk, rajzolgattunk, mi hogy legyen…
A jelenlegi méret kb 16o nm, ez még kicsit csökkenni fog, ha végre archicadben is megrajzolom. Jó lenne 15o alá lemenni, akkor azért a telekvásárlás is könnyebb lenne.
Apropo, telek. Elég jókat találtunk most a hirdetések között, de még mindig nem tudunk dönteni, hogy a pesti, vagy a budai oldal lenne jobb. A budai előnye, hogy T sokkal könnyebben járhatna be dolgozni a hegyeken át, nem kéne átszelnie a várost nap, mint nap. Mivel ő úgyis a dugós időszakon kívül közlekedik, nem érinti a torlódás, én meg tudom úgy rendezni az életem, hogy nekem se számítson nagyon. A pesti oldal mellett szól, hogy könnyebb lenne kutat furatni, meg egyszerűbb lenne telket találni, a tájolás miatt annyira nem lennénk gondban.
Viszont a budai részen már ismerik a dombházakat, nem kéne küzdeni, és ahogy hallottam, ott modernebb az építési hatóság, így talántáááán még igazi ES is lehetne a dologból. Az építész kamara persze szik válaszolni… Kéne valami jó kis kísérletezős építész, aki tudna segíteni ebben a dologban. Akiket én ismerek, senki sem dolgozik a családiházas területen. Mondjuk kiindulási pontként megkaptuk Dr Kuba Gellért nevét, ő a legnagyobb magyar bio-szolárház szaktekintély, aztán az ő nevén keresztül eljutottunk egy olyan céghez, akik pályázatokkal foglalkoznak… Hát majd meglátjuk, mi lesz :)
Múlt héten a csillárt elkezdtem… Csak aztán kicsit félbehagytam, és a genya rögtön úgy maradt :D De szép lassan egyszercsak kész lesz :) Ildivel voltunk ikeázni kicsit pénteken (4 órás túra volt, hehe), megálltam, hogy ne vásároljam szét az agyam… Így csak a lila falamhoz tökéletesen passzoló törcsit vettem. De tényleg csak egy párat :D Arról nem tehetek, hogy kettesével voltak csomagolva, és így összesen 8 db kicsi kéztörlő jött velem :D
Vettem egy darabnyi lapfüggönyt, nagyon szép mély rózsaszín színe van, arra gondoltam, kipróbálom belőle a virágozást. Jelentem gyönyörűen pöndörödik, nagyon szép virágocskát sikerült gyártanom :) Majd ha kész lesz pár darab, közzé teszem őket, jó?
A héten T-t visszaviszem a telekre, hadd pihenjen, horgásszon, én meg majd senyvedek itt árván, hehe. De segond, legalább nem lesz mire fognom, és haladnom kell a csillárral is :)
Meg melltartót kéne vennem már tényleg, most már nem halogathatom tovább. Tudom, hogy térdik lejárom majd a lábam, de muszáááááááj. A legnagyobb bajom, hogy a Sariana üzlet, ahol szerettem nagyon vásárolni, megszűnt az Árkádban, és konkurencia lett helyette. Az egy dolog, hogy visszasírom a normális eladókat, meg az is bajom, hogy ott ténzleg mindig volt olyan melltartó, ami úgy állt rajtam, ahogy az nekem tetszett, de ebben az új boltban a kiscsaj a méretekkel sem volt tisztában. A kért 95F helyett mosolyogva hozott egy 9oD-t. Amikor rávilágítottam a problémára, lelkesen mutatja, hogy dehát ez 1oo (na igen, az olasz méretezés szerint). A kosárméret különbségét már fel sem hoztam, látva, baromira nem ért a melltartók méretezéséhez… Tudom, hogy a nők nagy többsége nem tudja, milyen melltartó kell neki, de nekem elég spéci a méretem, ami ráadásul márkánként változik F, G és H között, így sajna nagyon is tisztában vagyok a számozással. Első dühömben bementem a Triumph-ba, de nem is tudom, minek… Ott még sosem tudtam jó melltartót venni, hát most sem sikerült…
Ilyenkor erősödik fel bennem mindig a “mellkissebbítő műtétet azonnal” érzés, de aztán a hegekre gondolva inkább hagyom az egészet a fenébe, majd egyszer, gyerekszülés után újragondolom.
Az esküvőre a ruhám nagyon szépen alakul, mi leszünk a legszebbek T-vel :D Persze csak a Zifjúpár után, hiszen aznap senki nem veheti el tőlük a dicsőséget :D
És megent hétfő…
A hónap második hetét sose szeretem :) Ilyenkor kell sokat fizetnem állambácsinak, és ez rosszul esik :D
Szerdán jön modellem, eredetileg sima francia körmöt gyártottam volna neki (igen, versenyfranciásat, zselébőőőől, blehh), de aztán alakult a terv, és egy másfajta nagyon különlegeset fog kapni :) Nem tudom, hogy egyiptomosra vegyem-e a figurát, vagy sem, majd addig kitalálom :D
Érlelődik egy fülbevalós kompozíció a fejemben, nem tudom, fog-e annyira dudorogni, hogy meg is csinálom a héten… Lehet nem, de akkor van más terv :) Végre már vettem lila kristályokat, szal már nincs miért húzni a csillárom befejezését… Szerda délelőtt muszáj leszek azt megcsinálni :D
Kitaláltam múlt héten, hogy milyen jó lenne az üzletbe egy kicsi jégkásagép :) Mindig is imádtam, amíg a pólusban dolgoztam, nyaranta rendszeres volt az asztalomon a fél literes pohár, benne a meghatározhatatlan ízű cuccal :D Múlt hét végén bekértem pár árajánlatot használt gépekről, majd miután azt nagyon drágának találtam (300.000.- felett), nekiálltam kölcsönzőt keresni. Nos, a bérbeadás itt is úgy megy kb, mint a kávégép kihelyezésnél, van kaució, és vedd meg a poharakat-szívószálakat-szirupokat. Nagyon impozáns csomagot ajánlottak fel, 1200 adagra elegendőt. Hát nem tudom, nekem a heti 30-40 adaggal baromi sokáig kitartana :D De mondjuk igyak meg naponta 4 adagot :D akkor is csak 50-60 adagnál tartanék hetente :D
Ennyi pénzért meg már lehet használtan is venni gépet, 2 tartályosat, oszt az egyikbe akkor keverek be jegeskávét, a másikba saját gyártású sziruppal készült jégkását… És akkor még tudom is, mi van benne… Mindenesetre a gépvásárlás tuti nem idén lesz, lehet gyűjtök rá, hogy jövőre meglegyen :D
Vagy kiteszek az üzletbe egy malacperselyt, és akkor jöhetnek a hozzájárulások is :D Mert amilyen hülye vagyok, pénzt azt nem kérnék érte :) Hiszen ez is egy szolgáltatáskiegészítés csak…
De persze ha van valakinek egy jégkása gépe, és mondjuk műkörömért cserébe bérbeadná nekem… :D Jelentkezzen mindenképp, megegyezünk! :D
Újabb hétfő…
A heti terv: munka :D
Pénteken lesz Ágica lánybúcsúja, arra kell még készülnöm kicsit. Salsát fogok gyártani, hogy legyen mit enni :) Eleinte úgy voltam vele, hogy csinálok csokilikőrt is, de kifutottam az időből, így gyári pia lesz, vagy Malibut, vagy Bailey’st viszek majd magammal.
Mivel a lánybúcsú közönségéből kb 3 embert ismerek (Ágica, aki unokatesóm, az ő tesója, meg a saját hugom), elég szkeptikus vagyok a bulizást illetőleg. Nade majd meglátjuk, mindig úgy szokott lenni, hogy amihez az ember lányának nem fűlik a foga, abból csak jó sül ki.
Igazából előitéletes vagyok a lánybúcsúkkal kapcsolatban. Legtöbbször azt vettem észre, hogy egy-egy ilyen búcsúztató inkább megalázó a menyasszonynak, mintsem vicces. Olyan, mintha a sok hajadon barátnő irigységből még egyszer jól megszívatná azt, aki megtalálta végre élete párját. Olyan, mintha a lánybúcsús közönség nem a menyasszony boldogságának örülne, hanem inkább annak, hogyan cseszhet ki vele…
Örülök, hogy nekem nem volt lánybúcsúm…
Hétfőőőőőő, avagy heti terv
Ma megyünk Ágival anyagokat vásárolni, nyári ruhához, felsőkhöz, farmerekhez… Tuti belerakom az idei trendszíneket, mostanában a pirosból kezd kicsit elegem lenni :D T ingét, meg a cipőmet viszem magammal, mert kell a színminta a ruhámhoz, amit majd Ágicáék esküvőjén verszek fel… (Oda is T-nek kell még nadrágot venni, meg a cipőjének a talpa felgyűrődött belül, azt is meg kéne csináltatni) Amúgy meg bézs, korallszínű és türkiz ruhákra vágyom… Néha még a sárga is tetszik (van két sárga felsőm, de nagyon hangulatnak kell lenni, hogy hordjam őket)
A color blocking jegyében mondjuk már összepróbáltam az egyik sárga ejtettvállú felsőm az egyik kedvenc türkiz szoknyámmal, de olyan fura… Nem rossz, sőt, simán el tudom magam képzelni benne valahol bulizni, csak szoknom kell. Eleve az, hogy a hétköznapokban a rövidnadrág (térdig ér, nem forrónaci :D) + dolgozós póló + lapos papucs kombó uralkodik, és elég nehéz rávenni magam a csinos rucikra. Pedig kéne, mert ha végre felöltözök rendesen, T szeme úgy tud csillogni, amikor rámnéz, hogy csak na :D Csak ugyanakkor baromi kényelmes gyorsan magamra kapkodni a cuccokat, és rohanni melóba…
Mai program még egy újságpapír mintás köröm, ezt Topánka blogján találtam, és muszááááj kipróbálnom :D Ha nem jön össze szépre , még mindig ott a lehetőség a márványozott körömre :D
Kedden Szandinak csinálok egy hófehér végű edge-et, nagyon várom :) Kb a képzés óta nem csináltam, csak mindenféle díszítettet, úgyhogy erre most nagyon rákoncentrálok, szépnek kell lennie, mert fotóanyag lesz :D
Szerdán fodrász, addig még kitalálom, hogy levágassam-e a hajam, vagy sem… Több vendégem is most bubifrizurával rohangászik, és olyan szép fejük van vele… De ugyanakkor meg végre megnőtt a hajam, kezd tömege is lenni… ehhh… nehéz ügy… Főleg, hogy kb mindig összefogom, hiszen a 3-4. nap már nem olyan a töve, mint szeretném, és munka közben se szeretem, ha mindenhol a hajammal találkozom…
Hétvégén egy fehérvári versenyen zsűrizek, addigra kéne magamnak körmöt is csinálni… Mondjuk a péntek délelőttöm szabad, csak kéne ötlet, hogy mi legyen a kezemen :D Mostanában meg vagyok zakkanva, lehet valami fehérvégű lesz, brutális mosolyvonallal :D vagy valami sötét edge :D
Aztán a hétre még tervbe van véve egy rózsás táska, ami majd az esküvős ruha anyagából készül, merthgy kell oda nekem majd valami szütyő is, mégse mehetek nagy válltáskával.
Van dolog a héten elég, szerencse, hogy ez egy lazább hét a vendégek szempontjából…

