Görögország o3 + Freestyle verseny
Na, csak eljutottam ide is :D
Szombaton írtam utoljára a képzésről, azóta rendben haza is értünk, sőt túl vagyok a Freestyle versenyen is :D Nade, mindent csak szép sorban :)
Szombaton kitaláltuk, hogy már nem veszünk több kaját, így a maradék tejekhez vettünk lisztet, és tádáááá, palacsinta :) Vasárnap reggel sütöttem le őket, kb a végére is értem, mire belejöttem az ismeretlen serpenyőbe, ls általam is szépnek látott darabok kerültek ki a kezeim közül. Persze igazából mindegy volt a külsejük, hiszen a töltelék úgyis eltakarta, de azért már mégis, nahh :)
Jó is volt, hogy jó sok készült (3l tejből :D), mert így jó magyar módra csomagoltunk a hazaútra is belőle :) Nem tudtuk, hogy mi hogy lesz vasárnap és hétfőn, így tökéletes biztonsági tartalék lett belőle.
Még korábban elhatároztam, hogy a tengerből valamennyit hazahozok magammal, így vasárnap reggel ezerrel hajat mostam, majd levetődtem a partra. Íriszék még bőven szunyáltak, az indulásig is volt még bő másfél órám, úgyhogy rászántam az időt az ázásra. Még szombat este, kalandos körülmények között sikeresen összecsomagoltunk mindent, így már azzal se volt gondom, csak a maradékokat kellett valahogy belepasszírozni a táskámba.
Annyira fura, hogy mindig úgy gondoltam, nekem nem kell a tenger, csak a hegyek, persze víz legyen… Nos, a hegyek azért még mindig előnyben vannak, de ha az a tengerpart homokos, lehet oda csábulnék… Imádtam a színeket, azt, hogy a vízből a hósipkás csúcsokat leshettem, a másik oldalon pedig a végtelen víz és égbolt látványa fogadott… Hülyeség, hiszen eddig minden hazaérkezésemnél megnyugodtam, hogy dejó, újra itthon, most a tengerhez húz vissza a szívem, és nincs az a nyugodtság, ami eddig mindig megvolt. Persze az egyik felem örül, a másik pedig mindent hagyna itt, és menne vissza.
Nem Görögország volt az, ami megfogott, hiszen az egy hét alatt az idióta görög esten kívül nem találkoztam igazán görögökkel, ugyi az Olimposzon se voltam… De az az időjárás, a hőmérséklet, a SZÉL, a nap, a víz… Áááá, akarom :D
Szombat este, amikor az utsó beszerző körútunkra mentünk a csajokkal, az egyik boltban az egyik eladócsajnak volt egy mondata: egyszer Leptokaria, mindig Leptokaria. Lehet, hogy van benne valami. Ugyanis ha valaki itt találkozik ezzel az élménnyel először, vissza szeretne majd jönni… Ahogy én is :)
Tesszalonikiben a reptér nem mutatkozott be nekünk igazán, amikor megérkeztünk, hazautazáskor viszont annál viccesebb arcát mutatta :D Nincs külön rész a becsekkoltaknak, mindenki egy légtérben lődörög, a boltok egy része is ott van… Olyan balkános, nahh, minden rosszindulat nélkül. A belső részen azért van gyutifrí, rá is szabadultunk, Tibének akartam hozni úzós cukorkát… A válogatással semmi gond nem is volt, de aztán jött a vicces rész: a sorbanállás :D Nem gondoltam, hogy fél óráig hiába állunk majd sorban, pedig így volt :D Már csak ketten voltak előttünk, amikor hallottuk, hogy mondják be a nevünket. Először nem érdekelt, mondván ez még csak az utsó előtti-előtti figyelmeztetés, meg egyébként is, csak két ember, de aztán egyre izgibb lett a dolog. A kasszánál lévő pasi vett valami csokit, amiből csak fejenként 1et lehetett volna, és nem tudták, mi legyen a plusz egy darabbal. Már többen is segítettek a kasszásnak kitalálni a megoldást, cserébe a sor nem haladt. Persze mondták a nevünket mégegyszer. Kezemben a hülye cukorkával ott álltam, és bámultam Íriszt, hogy mi legyen. Nekem sem lehetett kevésbé kétségbeesett fejem, mint neki, így aztán, amikor jött a köv felszólítás, a csokikat-cukrokat-mifenéket leszórtuk a kosárba, oszt röhögve futottunk a kapu felé :D Ott örültek nekünk, annyira, hogy majdnem nem ellenőrizték a beszállókártyánkat :D Aztán persze utánunk jöttek, mi meg viháncolva adtuk oda a cetliket (igen, ezek azok voltak), aztán tovább nyihegve pattantunk fel a buszra, ami vitt minket a gép felé. Aztán persze arcunkra fagyott a mosoly, mert az egyik szlovák csaj, aki mögöttünk állt a sorban, bizony nem robogott velünk együtt… Találgattuk, mi lesz majd vele, de aztán végül az utsók között ő is felkerült a gépre, nem hagytuk ott. Beszélgettük, hogy vajh ha mi nem állunk ki a sorból, hanem kifizetjük a cuccokat, vajh így is felkerültünk volna a gépre? Naná, hogy nem :D Belenyugodtunk, hogy ennek így kellett lennie, ajándék nyalánkságok nélkül kellett hazajönnünk :D
A repülőút szép volt, jó volt, szép leszállással, negatív G-k nélkül (ezúton is sok csók a pilótának a kíméletes ereszkedésért), Prága pedig szürke a tengerparthoz képest :( Persze örültem már, hiszen tudtam, hogy hamarosan újra látom T-t, de ugyanakkor szívem szerint vissza is fordultam volna…
Este volt még egy kis biznisztalk Prágában a tanfolyam szervezőjével, mindenki legnagyobb megelégedettségére, és otthagytam a Freestyle versenymunkámat is, hogy eljuttassák a csütörtöki nemzetközi versenyre. Fogalmam sem volt, melyik kategóriában indulok majd, hiszen van már nemzetközi helyezésem, meg országos első helyem is, így kicsit aggódtam, hogy a sok orosz közt megállom-e majd a helyem (valami 18 pályamunkát küldtek csak az oroszok). Az egyik zsűritaggal tudtam beszélni a verseny után, tőle tudtam meg, hogy végül a master kategóriában indultam, és azt is, hogy enyém lett a legjobbnak ítélt munka. Igazából olyan gyorsan pörögtek ezek az események, hogy fel sem tudom fogni, hogy van egy nemzetközi első helyem :D Pedig már nálam van a kupa és az oklevél is :D
Az elmúlt hét elég zsúfolt volt, be kellett hoznom a kihagyott egy hetet, így itthon igazán semmi olyan nem történt, ami említést érdemelne. Illetve egy igen, de babonás vagyok, szal erről majd pár hónap múlva csak :D
Görögország o2
Szinte minden este felnáztem a netre, de inkább T-vel beszéltem, nem foglalkoztam írással :) Nade, most bepótolom!
A tenger az első napokban bevallom csalódást okozott. Nagyon hullámzott, és hiába volt strandidő, max a parti zuhanyoknál tudtuk felfrissíteni magunkat, mert a vízbe bemenni kb lehetetlen volt. Aztán elcsitultak a szelek, a nap mégjobban rákapcsolt, és most már azt mondom, tenger mellett szeretnék élni. Bevallom még most sem értem, mi olyan nagy szám görögországban, de a tenger elvarázsolt :) Imádom, hogy hallani az állandó morajlását, imádom, hogy bár van vagy 3o fok, nem izzadok, imádom, hogy a parton mindig fúj a szél, imádom, hogy ez a nap barnít, nem éget vörössé…
Esténként jó sétálni mezítláb a még meleg homokban, jó elnézni, ahogy a tajték kihabzik a fövenyre. Jó vadászni a kövek között, és jó csak úgy kiülni a partra, és nézni a vizet.
Ami vicces, hogy bár görögországban vagyunk, göröggel csak elvétve találkozunk :) A parton szlovák és cseh turisták tömkellege., meg a brutálfekete szenegáli árusok, csak tegnap hallottam véletlen valahonnan messziről magyar szavakat, de amúgy semmi. Az étterem, ahova járunk, egy cseh faszié, a pékségben szlovákiai magyar az eladócsaj :D Na jó, a közértben görögök dolgoznak :D
Az étteremben a pincérsráccal beszélgetve kiderült, hogy itt aztán semmiféle krízis nincsen, max Görögország azon részein, ahova nem mennek a nyaralók.
Reggelenként és kb este 6tól oktatás van, kis csodákat alkotunk. Egylendületből is tanultam sokat, a lapos, bőrhatású 3D mintákat is újratanultam, és mivel a technikát már ismertem, így sokkal könnyebben tudtam az apró részletekre koncentrálni. Akvarelleztünk is, érdekes volt látni, hogy mennyire igaz, hogy mindenki másként csinálja. Ugyi egyik technika, amit anno tanultam, a másik, amit Irina Primo használ, és amit most tanultam. Szóval most már 3 akvarell-technika birtokában vagyok, csak elő kéne szednem a festékeimet, meg a tipeket, oszt nekiülni. Elkészült egy freestyle versenymunkám is, még nemzetközi versenyre is be akarják nevezni (jeeeeeeeeeeeeeeeeeee!)
A többiek: vannak itt csehek, oroszok, moldávok, van egy svéd csaj is (mondjuk orosz származású :D), szlovákok, és én egyedül magyar :D Mivel az orosszal csak szakmai szinten vagyok rendben, a kommunikáció kicsit nehézkes :D De kézzel-lábbal, meg valami angol-orosz-szlovák-német keverékkel sikerül megoldani a dolgot :)
Eleinte ugyi nem tudtuk, ki milyen szakmai szinten van, és mint kiderült, a többiek azt hitték, hogy én valami kis béna kezdő vagyok. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor kiderült, mit tudok :)
Érdekes volt, hogy a kezdeti távolságtartás után a munka mennyire összehozza a népet. És bár nem mindenki a tananyagot veszi át (ugyanis versenyfelkészítő is), egy helységben vagyunk, közös asztaloknál, és nagyon jó nézni, ki mit alkot. Az egyik cseh csaj konkrétan bébiszobát csinál kb egy centis cuccokkal. Kisruha a kisszekrényben kisvállfára kasztva, meg cumisüveg, meg alvósmaci, meg hintaló, meg ilyenek. Ha engedi, a végén lefényképezem majd, mert brutáljó! A másik munka egy erdőtündér, növényhajjal, virágokkal, meg nemtommikkel, mert még nincs kész :)
Nekem egy tipbox darabjai vannak meg, egyelőre külön-külön gyakorlom be az elemeket, aztán majd otthon készül el rendesen. És nem lóghatok, mert Sanszkaja néni kéri folyamatosan a fotókat majd, hogy tudjon kicsit terelgetni :p
Napközben mindenki mehet, amerre lát, engem a turistáktól hemzsegő, gagyikat drágán áruló bevásárlóutca nem vonz, így inkább a part felé kacsingatok. Gyönyörű színem van már, bár a fürdőruhám fazonja miatt a hasam tökfehér maradt, de sabaj :D Ami látszik, az barna :D A fehér részek meg maradnak T-nek :D
T közben szépen hazaért Kínából, az egerek sem haltak szomjan, sőt, még volt is nekik vizük, csak a kaja fogyott el, de azt úgyis összevissza szoktak kapni, így az nem volt gáz. Még mielőtt valaki megijed, hogy nem etetjük rendesen a műzliket, szólok, hogy mivel ezek vadállatok, nem is szabad őket a napi rendszeres kajára rászoktatni. Úgy szoktam nekik adni a kajájukból, hogy ha elfogy, akkor 2 nap múlva kapják a köv adagot. Ezzel sokkal jobban szimuláljuk a természetes környezetüket, és emiatt nem híznak el, és sokkal tovább, sokkal egészségesebben élhetnek majd.
Visszatérve görögországra:
Kaja: reggelire annyi joghurtot eszek, amennyit akarok, és érdekes módon az ittenitől semmi bajom nincs. És sokkal finomabb, mint az otthoni, szerintem sokkal zsírosabb tejből van, így sokkal sűrűbb is az állaga. És nem kell belőle egy liter ahhoz, hogy érezzem, hogy ettem, a 12o gr-os is bőven elég! Sok szőlőt eszek, barackot, ubi-paradicsom-feta kombó salátát, rágcsaként műzli, pisztácia meg olajbogyó van. Apropó, olajbogyó. Senki ne arra gondoljon, ami otthon van bogyó címén… Az itteni olyan színű, mint a meggybefőtt, szinte fekete, és kb 3 cm átmérőjű. Az ízét leginkább a csemegeubihoz tudnám hasonlítani, de sokkal intenzívebb, és finomabb :D És kb bármennyit meg bírnék enni belőle :D
Du, ha épp elegünk van a tengerből, kajálunk egy nagyobbat, ez általában sali kétszersülttel, vagy felvágott+sajt fini kenyéren, de tegnap pl az öreg kenyerekből bundáskenyér készült :) Persze sali volt mellette, meg járt hozzá egy-egy breezer :D (Fotó hamarosan :D)
Esténként (itt kb a 1o-11 órát kell érteni), irány az étterem, és a görög kaják. Hát a görög édességek nem lesznek a kedvenceim (túl édesek, ugyanakkor szivacsos, vagy éppen tökszáraz állagúak), de minden más igen :) Van agy kajájuk, fogalmam sincs, mi a neve, mert mindig a pincérgyerekre bízzuk magunkat, ami darált husi fűszervajjal+sajttal megtöltve. Valahogy úgy készülhet, hogy a husit összecsukható formába lapogatják, bele a cucc, forma becsuk, és grillen megsüt, mert mindegyik szelet tökegyforma :) Na, szal ez a kedven. De a szuflaki, muszaka, és az összes többi is jöhet. Nincs sok kajájuk, de eddig sosem ettük kétszer ugyanazt. Ja, de, tegnap :) Este az orosz bagázs gyártott lecsót, és meghívtak minket is. Nagyon finom volt, csak hát kevéske, így az egyik szobatársammal, Evával úgy döntöttünk, este a fagyi mellé jár még egy muszaka kettőnknek :)
Az oroszok is ugyanoda járnak, ahova mi, így a vacsorát egy kör sörrel háláltuk meg nekik. Jó volt látni, mennyire meglepődtek, és mennyire örültek neki, amikor kiderült, hogy tőlünk van.
Kik is azok a tűlünk? :D Egyik régesrégi szlovákiai körmös ismerősöm, Írisz, és az ő szlovák ismerúse, Eva. Mi vagyunk a három gráciák, és mivel nincs olyan nyelv, amin mindenki hasonló szinten tud kommunikálni, elég vicces :D Írisszel mi beszélünk magyarul, Irisz és Eva egymás közt szlovákul, Evaval pedig mi angolul kommunikálunk. Nos, születnek vicces helyzetek :D Főleg, amikor Írisz lefordítja nekem azt, amit ők beszéltek. A szlovákot szlovákra :D Meg persze az is vicces, amikor Evának én angolul magyarázok, Írisz szlovákul, és szegény hozzám beszél szlovákul, Íriszhez meg angolul :D Jahh, Írisz csak kicsikét beszél angolul, de inkább csak ért :D
Persze tanítjuk egymást szavakra, így születnek vicces mondatok, pl az ominózus: Itt evribadi szpáty? :D Persze így leírva már nem olyan, mint amikor ez kiszaladt a számon, de nekünk hármunknak ez teljesen jellemzi a kommunikációnkat. Egy mondaton belül mindegyik közös nyelv szerepel :D
Tanultam ám sok szlovák kifejezést, bár van, amit nem tudok kimondani. A fagyi pl zmrzlina, és ezt így is kell ejteni. Hát, nem sikerült kb huszadszorra se :D
Vicces még, amikor rákattanunk a nyelvtörőkre, és a cseh próbálja elmondani a fekete bikapata kopog a pepita patika kövekent, én meg a sokmássalhangzós szlovák cumókat. Videózni kéne igazából :D
Most így hirtelen nem jut már több beszámoló eszembe, majd ha meglesznek a képek, és válogatok köztük, biztos előjönnek újabb sztorik :)
Görögország o1
Irány Pozsony!
Adhattam voln aki a parancsot szombat hajnalban, amikor elkezdtem összepakolni. Igen, eddig halogattam. Tvel megszoktam már, hogy nem napokkal előre csomagolunk, volt, hogy aznap reggel ment el magának még némi kiegészítőt összeszedni. Nem vagyunk ideggörcs típusuak, asszem :D
Szóval az első uticél Pozsony volt. A vonatjegy utáni hercehurca közben nagyon nem számítottam végül ilyen színvonalra… Valszeg „leselejtezett” 1. osztály volt a kocsi, amin utaztam, légkondival, normális ülésekkel… Az utitársakról kevésbé tehet a MÁV :D
Félúton Írisz is csatlakozott, úgyhogy az utat már viháncolva fejeztük be. Pozsonyban szedett össze minket egy harmadik utítárs, Prágáig pedig kocsival mentünk tovább. Ismerve magamat, szóltam a csajoknak, hogy rám ne számítsanak a társalgásban, fél perc múlva aludni fogok! Persze jót nevettek, de azon meg még jobban, hogy tényleg! Egyébként érdekes keveréknyelven beszélünk mi hárman, szlovák, magyar és angol, sőt néha egy-egy német szó is kihallik a hadarásunkból!
Prágában töltöttük az éjszakát, az út szervezője biztosított nekünk szállást és kaját. Sajna a prágai városnézés elmaradt, pedig kíváncsi lettem volna arra a városra, amit annyit hasonlítanak Budapesthez, hogy egy csomó halivúdi film prágai jeleneteit is nálunk forgatják :D Gondolom ott az olcsóbb :D
Reggel 1o-re kellett kintlennünk a reptéren, Eva kocsiját pedig egy parkolóban tettük le, ahonnan kisbusszal vittek minket át a terminálra. Bár nem voltam még sok reptéren, kezdem azt érezni, hogy mindegyik egyforma. Kívül is, meg belül is…
Mivel csoportosan jöttünk, csoportosan is kellett becsekkolnunk. Hát basszus, mi macera volt az… Amikor eljutottunk oda, hogy na mindenki rakhatja a bőröndjét, az a rész már gyorsan ment… Csak utána volt még szenvedés a túlsúllyal. Báááá. Az enyém 12,6 kg volt, büszke voltam magamra :D Ha nem hozom el a sok „felesleges” kencémet, mint arclemosó, testápoló, stb, akkor az enyém a legkönnyebb bőrönd J De elnézve a súlygyőztest, ezt végül nem bántam…
Kicsit még elidőztünk a túlsúly miatt (vagy fél órát, ehhhh), aztán mentünk becsekkolni. Cukin átröngenezték a cuccainkat, meg minket is megmotoztak. Az egyik csaj teljesen ki volt akadva, őt fel kellett homályosítani, hogy márpedig itt így megy ez. És nálunk még nem is volt semmi extra, volt egy csaj, akit kb levetkőztettek. Mindenféle lebernyeges felsője volt, és mivel egy atléta volt alatta, így minden más ruháját le kellett venni, csak az épp a feneke alá érő atlétája maradhatott. Csizmáját, meg mindenét visszaküldték röngenezni. Amin kicsit meglepődtem, de végülis egyértelmű, hogy a kicsit vaskosabb magassarkú cipőket is levetették, és átvilágították. Nehogy valam ia sarkában legyen eldugva :D Mondjuk ha drogot veszünk alapul, egy platócipőben azért nem lehet túl sokat eldugni :D
Csekin megvót, gépbe még nem lehet beszállni, nézelődjünk akkor. Hát vehettem volna parfümöt ugyanannyiért, mint otthon, de nem volt kedvem, úgyhogy csak szagolgattam, amíg a többiek ezerrel rácsaptak a gyutifríre. Ami mondjuk tetszett, az egy hilfiger óra volt, és az ára se volt gáz, 12o eur körül adták, de egyrészt úgysem hordok órát (ami van, azt se veszem fel, szal új nem nagyon kell), másrészt csak azért, hogy vegyek valamit… T-vel beszéltük, hogy mit hozzak: piát, valamit… Aztán rávilágított, hogy ma már azért elmúltak azok az idők, amikor normális cuccot csak reptérről lehetett hozni. És valóban, nincs értelme cigölni a cuccot, mikor otthon is pont ugyanannyiba kerül. Amin meg voltam akadva nagyon: volt egy csillogó üzlet, persze, hogy felfigyeltem rá. Elvileg krisztályvázák + díszek voltak benne, gyakorlatilag színes üveg volt, ráadásul csúnyák voltak a cuccok… Messziről valami nagyon szépekre számítottam… Na ezután már nézelődni sem volt kedvem, és szerencsére menni is kellett beszállni. Hát nem siettük el, az utsók között voltunk.
A gép kicsit csalódás volt, nagyon kicsi volt (18oember kb), és még ablaknál sem ülhettem… Kárpótolt, hogy a mi sorunkban nem is volt rendes ablak (aki kívül ült, az is rendesen fészkelődött, hogy lásson valamit), meg hogy így legalább rendesen kinyújthattam a lábam.
A leszállás nagyon simán ment, de mivel a negatív G-ket utálom, ezért nem marad a legjobb élményeim között. Egyébként érdekes, hogy mostmár, hogy tudom, mit csinál a pilóta, meg hogy kívülről mit látnék, teljesen más élmény volt a landolás. Nagyon szépen rakta le egyébként a gépet, profi volt a bácsi, nem zötykölődtetett meg minket.
Görögországban 29 fok fogadott, ami fura volt, hiszen pesten is pont ennyi volt, amikor elindultam. A reptéren bevártuk a többieket (volt, aki moszkvából jött), az
Án kezdődött a nagy örömködés :D Kiderült, hogy a fél bagázzsal ismerjük egymást, úgyhogy voltak nyakbaborulások, puszilkodások, ölelgetés, kiabálás, ugrálás, röhögés… Feltünő jelenség voltunk :D
Miután kiörömködtük magunkat, buszra szálltunk, ami elvitt minket a szállásunkra. Bevallom sokkal rosszabbra számítottam :D Minden tiszta, jó állapotú, a ház kifejezetten szép! A konyhaablakunk az Olimposzra néz, az erkélyről látni a tengert! Amúgy kb 3o méterre vagyunk a víztől, csak egy ház választ el tőle, de afölött is átlátni :D Fura egyébként, hogy hallani folyamatosan a hullámok morajlását.
Tegnap este vacsora után kimentünk a partra, rohangásztunk mezítláb, élvezkedtünk… Csak épp semmit nem láttunk :D Úgyhogy ma reggel nekem muszáj volt lemennem a vízhez. Bár nem keltem korán, pont végignéztem a napfelkeltét. Hát jóreggelt, Görögország :D
Kis eyecandy, amíg haza nem érek, és nem tudok képeket feltölteni (mert persze kábelt aaaazt nem hoztam)
Fotó: google
Bármi is legyen, ez a reggel nagyon szép utazós emlékem marad…
Neked van valami hasonló?
