csütörtök

Kicsit várom a tavaszt :)

A nagykabát felöltőt vált ki,
Kis ibolyát viselhet bárki,
Aszfaltbetyár körútra indul,
Nebuló pitykékkel mulat -
Csak engem nem tudott megszállni
Egy csöpp tavaszi hangulat,
Pedig ez nem szép, nem is illik,
Mert egy időben tudniillik
Lírai lantot vertem én.
Zöldellt a rügy, zöldellt a vers is,
A lelkem láng volt és remény,
Zöldell a rügy, zöldell a vers is,
Fejet fájdít most is a verklis,
Én lettem fáradt, én kopott,
A hangulatom is lopott,
A lány helyett téma felöltő:
Letörik a lírai költő…

(Ady Endre)

Ha csütörtök…

 

Virágot szedtem. A levelek
itt úszkáltak a puhaüveg
patakban;
de a szökevény víz a bokrokon át
a tóba vetette magát
s megint egyedül maradtam.

Szabó Lőrinc

 

Az első bejegyzés idén

Akartam valami hűdejó szilveszteri posztot, de aztán elmaradt…
Aztán akartam valami fogadkozós év eleji posztot, de az is elmaradt…
Aztán kitaláltam, hogy listába szedem az idei terveimet, de az is elmaradt…

Úgyhogy ma belevágok a közepébe, és a vers mindenkinek című rovatomat kezdem, amivel minden csütörtökön jelentkezni fogok :)

 

 

Tüzes, sajgó seb vagyok, égek,
Kínoz a fény és kínoz a harmat,
Téged akarlak, eljöttem érted,
Több kínra vágyom: téged akarlak.

Lángod lobogjon izzón, fehéren,
Fájnak a csókok, fájnak a vágyak,
Te vagy a kínom, gyehennám nékem,
Nagyon kívánlak, nagyon kívánlak.

Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg,
Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes,
Adj kínt nekem, a megéhezettnek:
Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.

(Ady Endre)